Küldetésünk

Gimnáziumunk a keresztény értékrendre alapozó, a korszerű pedagógiára építő intézmény. Az organikus pedagógia emberközpontú és a magas érzelmi intelligenciára fókuszáló szemlélete mentén építjük fel nevelői munkánkat. Hisszük, hogy a mai magyar társadalomnak olyan nagytudású és érzelmileg érett felnőttekre van szüksége, akikre bizalommal lehet építeni a jövőt. Ehhez meg kell találnunk az egyes személyekben rejlő értékeket, tehetségeket és ezeket segítenünk kell kibontakozni.

Oktatói-nevelői célkitűzéseink

Célunk, hogy intézményünk szellemiségét a keresztény lelkiség és értékrend hassa át. Ehhez olyan légkört és közösséget szeretnénk biztosítani, mely erősíti a személyes értékrendet és a belső motivációt. Hisszük, hogy mindannyiunknak küldetésünk van ebben a világban. Programjainkkal ezt az elhívást szeretnénk kibontakoztatni, megerősíteni.

Fontos számunkra a személyes odafigyelés és a közösség. Ennek segítésére olyan programokat építünk be intézményünk életébe, melyek a bizalompedagógiát támogatják. Hisszük, hogy Isten szabadságot adott minden embernek azzal a bizalommal, mely nem zárja ki a tévedés lehetőségét sem. Ezen a szemüvegen keresztül tekintünk a ránk bízottakra.

Célunk, hogy az élménypedagógia eszközeivel olyan kreatív, kommunikatív fiatalokat tudjunk felnevelni, akik a kritikus gondolkodás segítségével utat találnak a mai világban.

A nyelvoktatás területén célkitűzésünk, hogy készségszintű tudás alakuljon ki bennük, valamint közép- és felsőfokú nyelvvizsgát szerezzenek. A beszédcentrikus és magas szintű idegennyelv oktatás támogatására diákjaink számára elérhetők lesznek tanulmányi versenyek, külföldi testvériskolai kapcsolatok, pályázatok.

Célunk a magyar hagyományok és kultúra ápolása, a keresztény értékrend építése.

Képzéseink

A nyelvi előkészítő képzés

A 2026/2027-es tanévben nyelvi előkészítő osztályba várjuk a diákokat. A felvehető tanulók létszáma 26 fő.

A 2026/2027-es tanévben induló osztály tanulmányi területeinek kódjai:

0001 Nyelvi előkészítő képzés / 1. idegen nyelv: angol, 2. idegen nyelv: spanyol 9. Nyek
0002 Nyelvi előkészítő képzés / 1. idegen nyelv: angol, 2. idegen nyelv: olasz

Mindkét tanulmányi kóddal a nyelvi előkészítő osztályba jelentkezik a tanuló, a meghirdetett különböző kódokkal.

A nyelvi előkészítő képzés lehetőséget ad az első idegen nyelv magas szintű elsajátítására, a közép vagy felsőfokú nyelvvizsga megszerzésére; valamint egy alapos második idegen nyelv tanulására, mely lehetővé teszi a középfokú nyelvvizsga teljesítését.

A nyelvi előkészítő képzést követően a hagyományos négy osztályos gimnáziumnak megfelelően tanulnak a diákok, felkészülve a közép- és emelt szintű érettségikre.

 

Felvételi követelmények

A felvételi eljárás értékelési szempontjai és pontszámítása

Az elérhető legmagasabb pontszám 200 (80+120) pont, mely két részből tevődik össze:

  • a „hozott” pontokból,
  • a központi írásbeli pontokból.

NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ KÉPZÉS
„Hozott pontok”(max. 80 pont) A 7. év végi és 8. félévi magyar nyelv, irodalom, matematika, történelem, angol nyelv kétszeres szorzóval és két választott természettudományos tárgy (biológia, fizika, földrajz, kémia) eredményeit összegezzük.
Központi írásbeli pontok (max. 120 pont) Egységes követelmények szerint szervezett központi írásbeli vizsga magyar nyelvből és matematikából, 1,2-szeres szorzóval, amellyel tárgyanként 60-60 pontot szerezhetnek.
Összesen Maximum 200 pont

A fenti pontszámítás során, azonos pontszámok esetén az írásbeli felvételi eredményét részesítjük előnyben.

A saját intézményből felvételiző tanulók pontszámítása is ez alapján történik.

 

A központi írásbeli vizsga

A tanulót a központi írásbeli vizsgára az erre szolgáló űrlap – „JELENTKEZÉSI LAP KÖZPONTI ÍRÁSBELI VIZSGÁRA” – kitöltésével, és a kiválasztott vizsgaszervező intézménybe történő továbbításával kell jelentkeztetni. Az űrlap kitölthető elektronikusan Ügyfélkapu+/DÁP azonosítást követően az erre szolgáló program használatával, vagy hagyományosan papír alapon. Amennyiben az elektronikus kitöltést választják, a jelentkezési lap továbbítása is közvetlenül, elektronikusan történik a vizsgaszervező intézmény részére.

Ez a jelentkezési lap csak az írásbeli vizsgára vonatkozik, nem tévesztendő össze a felvételi eljárásban használatos jelentkezési lappal, amelyet a középfokú iskolákba való jelentkezésre kell majd használni. A jelen eljárásban szereplő „TANULÓI JELENTKEZÉSI LAP”-ot abba a vizsgát meghirdető középiskolába kell a tanulónak benyújtania, ahol a központi írásbeli vizsgát meg kívánja írni.

A felvételiző bármely, írásbeli felvételit szervező középfokú iskolában megírhatja a felvételit, a jelentkezés során kell megadni, hol kívánja teljesíteni a vizsgát. A központi írásbeli felvételi vizsgát a Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium is megszervezi. A felvételi vizsgán részt vevő diákoknak mind a magyar nyelvi, mind a matematika írásbeli vizsgákon 45 perc alatt tíz feladatból álló feladatsort kell megoldaniuk, ezzel tárgyanként 50-50 pontot szerezhetnek. Az így kapott magyar nyelvi és matematikai eredményeket összegezzük.

A dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kéken fogó golyóstollal kell elkészíteni.

Magyar nyelv: A magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható.

Matematika: A matematika feladatlapok kitöltéséhez rajzeszközökön (vonalzó, körző, szögmérő) kívül más segédeszköz (pl. zsebszámológép) nem használható.

A felvételizők ne felejtsék el magukkal hozni személyi- vagy diákigazolványukat!

 

A felvételi eljárás világnézeti szempontjai

Intézményünk a keresztény értékrend mellett elkötelezett, ezért a felvételi eljárás részét képezi egy vallási és világnézeti hovatartozásra vonatkozó beszélgetés.

Erre az alkalomra az alábbiakat kérjük hozni:

  1.  személyi igazolvány/diákigazolvány,
  2.  bármilyen oklevél vagy egyéb munka, hobbitevékenység terméke, amire büszke, amit szívesen megmutatna.

A beszélgetés menete:

  • tanuló bemutatkozása,
  •  adott szöveghez kapcsolódó irányított beszélgetés, mely a keresztény ünnepeinkhez kapcsolódik.

Az ideiglenes felvételi rangsort a beszélgetés értékelése módosíthatja, melynek eredménye lehet:

  • kiválóan megfelelt,
  • jól megfelelt,
  • megfelelt,
  • nem felelt meg.

A felvételi jelentkezés mellé kérjük a plébánosi/lelkészi/hitoktatói ajánlás és a motivációs levél csatolását, melyet A/4-es oldalnyi terjedelemben, kézzel írott formában kérünk csatolni. Javasolt szempontok a levél megírásához:

  • Mutasd be röviden a családodat!
  • Írj a hétköznapi, hétvégi elfoglaltságaidról, kedvenc időtöltésedről!
  • Melyek a kedvenc tantárgyaid? Miért? Mi okoz nehézséget? Miért?
  • Jársz-e valamilyen iskolán kívüli közösségbe? Mit jelent számodra a hitélet?
  • Miért szeretnél ebbe az iskolába járni?

A felvételi eljárás során az azonos összpontszámot elérő tanulók között a sorrendet a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 40.§ alapján határozzuk meg.

A felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a nyolcadikosok intézményünkben vehetik át. A felvételi eredményekről iskolánk honlapján is lehet majd tájékozódni.

 

A sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő jelentkezőre vonatkozó speciális szabályok

Az SNI-s (azaz sajátos nevelési igényű) és BTMN-es (beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő) tanuló az írásbeli felvételi vizsgára történő jelentkezésekor a vizsgaszervezést érintő speciális körülményekre, illetve eszközökre vonatkozó kérelmet nyújthat be. Az központi írásbeli vizsga során a szakértői véleményben foglaltak alapján az alábbi kedvezményekre lehet jogosult: időhosszabbítás, az iskolai tanulmányai során általa használt, megszokott segédeszköz használata, helyesírás értékelése alóli mentesítés.

A központi írásbeli vizsgára vonatkozó speciális elbírálást minden esetben írásos szülői kérelemben kell igényelni. A kérelmet és a szakértői véleményt a központi írásbeli vizsgára történő jelentkezéskor a jelentkezési lappal együtt kell benyújtani az iskolához. Az igazgató a szakértői vélemény alapján hoz döntést arról, hogy milyen kedvezményeket biztosít az írásbeli vizsga során. Az igazgató döntését határozatba foglalja, amelyet a központi írásbeli vizsga előtt eljuttat a tanulóhoz és a szülőhöz. Ez a döntés kizárólag a központi írásbeli vizsga letételének körülményeire vonatkozhat.

Szülői és tanulói kérelmeket csak írásban fogadunk el.

Szeretettel várjuk a jelentkezésüket!