Iskolakert
Az iskolakert, az Édenkertünk
A mi égig érő tantermünk hatalmas szolgálatot tesz, csodálatos lehetőség, amiért hálásak vagyunk. A gyerekek minden érzékszervüket bevonva tapasztalják meg a természet csodáit. Szinte észrevétlenül kezdenek el figyelni a színekre, formákra, méretekre, illatokra, szagokra és különféle anyagokra.
Személyes célom, hogy a gyerekek pozitív élményként éljék meg az itt töltött időt, biztonságban érezzék magukat, és azt mondják: „Jó itt lenni!” Szeretném, ha otthonuknak tekintenék ezt a teret, és megtapasztalnák, hogy itt minden munkának megvan a maga gyümölcse.
Kertvezető: Bősze-Lázár Zsuzsanna

A kert hatása az érzelmi intelligenciára
A növények vágynak a gondoskodásra, mint ahogyan embertársaink, a környezetünk, és mi magunk is.
A növények nem tévednek. Mi tévedhetünk. De a tévedéseinket ki is tudjuk javítani.
Egy gazdátlan kertnek következményei vannak, míg egy ápolt kertnek van gyümölcsöző jövője.
A növénygondozáson keresztül a felelősségérzet is fejlődik. Egy kisgyerekben így erősödik a leghatékonyabban az önkonroll.
Együtt tervezni, ültetni, gondozni, majd végül együtt örömmel elfogyasztani a termést – a sikerélmény közösségi élménnyé válik, igazi csapatmunka születik. Közben fejlődik a kommunikáció és a problémamegoldó képesség.
Ha kitartóak és türelmesek vagyunk megláthatjuk munkánk eredményét. Ez hosszútávú gondolkodásra nevel és segít felismerni, mennyire voltunk hatékonyak.
Ezek a gondolatok vezérelnek, amikor meghívom a gyerekeket, hogy együtt „gürcöljünk” az Édenkertben.
„A kertészkedés dicsősége: kezek a földben, fej a napfényben, szív a természetben. A kert gondozása nemcsak a test, hanem a lélek táplálása is.”
— Alfred Austin